Pénzmosás megakadályozásáról szóló szabályzat

A Rózsaberill Kft.

(a továbbiakban: Szolgáltató)

ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységre vonatkozó

szabályzata a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló 2017. évi LII. törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére

A Szabályzat elkészítéséért felelős személy: Balikó Beáta Katalin

A Szabályzat elkészítésének dátuma: 2021.10.29.

A Szabályzat hatályos: határozatlan idejű


A SZABÁLYZAT TARTALMA

· Bevezetés

· A szabályzat célja

· A szabályzat személyi és tárgyi hatálya

· Alapfogalmak a szabályzat értelmezéséhez

· A pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, vagy dolog büntetendő cselekményből való származására utaló adatok, tények, körülmények megállapításakor figyelembe vehető szempontok (tipológia)

  • Az üzleti kapcsolat létesítésekor
  • Az üzleti kapcsolat fennállása alatt
  • Az üzleti kapcsolat megszűnésekor

III. Az ügyfél-átvilágítás

A. Az ügyfél-átvilágítási kötelezettség

B. Ügyfél-átvilágítási intézkedések

· A természetes személy ügyfél vagy az ügyfél meghatalmazottja, a Szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a Szolgáltatónál eljáró képviselő azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése.

2. A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése.

· A tényleges tulajdonos azonosítása.

· A kiemelt közszereplői nyilatkozatok rögzítése.

· Az ügyfél kockázati szintjének megállapítása, a belső kockázatértékelés elkészítésének szabályrendszere.

· Adatrögzítés az üzleti kapcsolat létesítésekor.

· Az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kísérése (monitoring).

8. Megerősített eljárás.

9. A pénzeszközök és a vagyon forrására vonatkozó információk beszerzésének és igazolásának esetköre.

· Ügyfél-átvilágítás során felvett adatok ellenőrzése, kétség alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények

· Egyszerűsített, fokozott és speciális ügyfél-átvilágítás

· Más szolgáltató által végzett ügyfél-átvilágítási intézkedések eredménye elfogadásának belső eljárási rendje

· Ügyfél-átvilágítás során alkalmazandó eljárási, magatartási normák

· Az ügyfél-átvilágítás Szolgáltatónál alkalmazott belső eljárási rendje


· A bejelentés

· A Pmt. és a Kit. szerinti kijelölt személy(ek) adatai

· A kijelölt személy részére történő adattovábbítás belső eljárási rendje

· Pmt., Kit. szerinti bejelentés megtétele

· Titokvédelmi rendelkezések

· Ügylet felfüggesztése

· Adatok kezelése, megőrzése

· Foglalkoztatottak védelmére, képzésére vonatkozó előírások

· Belső ellenőrző és információs rendszer

· Kijelölt vezető adatai, hatáskörének, feladatainak meghatározása

· Belső névtelenséget biztosító értesítési rendszer

· A pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések megfelelő végrehajtása érdekében üzemeltetett szűrő-monitoring rendszer típusa, működése, illetve a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéssel érintetteket tartalmazó listák alapján történő szűrés belső eljárásrendje

· Az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéssel érintetteket tartalmazó listák elérhetőségei

MELLÉKLETEK


I. Bevezetés

A. A Szabályzat célja

A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 65. § (1) bekezdése és az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló 2017. évi LII. törvény (a továbbiakban: Kit.) 3. § (4) bekezdésealapján az ingatlanügylettel kapcsolatos szolgáltatást végző szolgáltató belső szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) köteles készíteni.

Jelen Szabályzat célja, hogy az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző szolgáltatók Pmt.-ben és Kit.-ben meghatározott kötelezettségei körébe tartozó feladatainak teljesítését egységes rendbe foglalja és szabályozza. A Szabályzat iránymutatást ad abban, hogy a Szolgáltató a Pmt.-ben és a Kit.-ben meghatározott kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, továbbá képes legyen felismerni azon adatokat, tényeket, körülményeket, amelyek bűncselekmények elkövetéséből származó pénznek, vagyoni jognak a Szolgáltató tevékenységén keresztül történő legalizálását, valamint a terrorizmusnak pénzeszközzel való támogatását célozhatják.

A Szabályzat a fentieken kívül magában foglalja a Szolgáltató által elkészítendő belső kockázatértékelés szempontrendszerét.

· A Szabályzat hatálya

· A Szabályzat személyi hatálya

A Szabályzat személyi hatálya kiterjed a Szolgáltató valamennyi vezetőjére, foglalkoztatottjára, segítő családtagjára, a Pmt. hatálya alá tartozó tevékenység részfolyamatait a Szolgáltató nevében, a Szolgáltató felügyelete vagy a Szolgáltató ellenőrzése alatt végző személyre (alvállalkozó, ügynök, értékesítési tanácsadó, franchise/alfranchise partner).

· A Szabályzat tárgyi hatálya kiterjed

  • A Pmt.-ben,
  • a Kit.-ben,
  • a Pmt., valamint Kit. alapján elkészítendő belső szabályzat kötelező tartalmi elemeiről szóló 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendeletben (a továbbiakban: NGM rendelet),
  • a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályok hatálya alá tartozó egyes nem pénzügyi szolgáltatók részére Pmt. végrehajtásának, valamint Kit. szerinti szűrőrendszer kidolgozásának és működtetése minimumkövetelményeinek részletes szabályairól szóló 2/2021. (II.2.) PM rendeletben (továbbiakban PM rendelet)

foglalt kötelezettségek teljesítésének módjára.

· Alapfogalmak a Szabályzat értelmezéséhez

ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenység: ingatlan tulajdonjoga átruházásának üzletszerű közvetítése, ingatlan bérleti jogának üzletszerű közvetítése, ha a havi bérleti díj összege ügyletenként az ötszázezer forintot eléri vagy meghaladja, valamint a saját tulajdonú ingatlan üzletszerű adásvétele;

auditált elektronikus hírközlő eszköz: az ügyfél távoli, elektronikus adatátviteli csatornán történő átvilágítására, az ügyfél nyilatkozatainak megtételére, az ügyfél által tett nyilatkozat értelmezésére, biztonságos tárolására, a tárolt adatok visszakeresésére és ellenőrzésére alkalmas auditált elektronikus rendszer. Működtetésének minimum követelményeit, auditálásának módját, valamint az ilyen eszköz útján végzett ügyfél-átvilágítás végrehajtását a PM rendelet határozza meg;

Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának határozata: az 1956. évi I. törvénnyel kihirdetett Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 25. cikkében meghatározott, az ENSZ BT által a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében elfogadott határozat;

felügyeletet ellátó szerv: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda;

jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet: nem jogi személy és nem természetes személy jogalany (egyéni cég);

kiemelt közszereplő: az a természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőzően legalább egy éven (ennél hosszabb időtartam is meghatározható a Szolgáltató által) belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója, vagy akivel közismerten közeli kapcsolatban áll. A Pmt. 4. § (2) bekezdése határozza meg a fontos közfeladatot ellátó személyek körét. A Pmt. 4. § (3) bekezdése határozza meg a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának fogalmát. A Pmt. 4. § (4) bekezdése határozza meg a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy fogalmát. (A Szabályzat 2. számú melléklet szerinti kiemelt közszereplői nyilatkozat tartalmazza a Pmt. erre vonatkozó előírását.);

kijelölt vezető: az a természetes személy, aki a Szolgáltató vezetője által a Szabályzatban meghatározásra kerül az alábbi szempontok figyelembevételével:

- megfelelő ismeretekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a Szolgáltató milyen mértékben van kitéve a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás jelentette kockázatoknak, valamint

- megfelelő vezetői hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy a kockázati kitettséget befolyásoló döntéseket kezdeményezzen vagy hozzon, és

- a Pmt.-ből eredő kötelezettségeknek a Szolgáltató foglalkoztatottja(i) általi végrehajtásért felelősséggel tartozik;

kockázatérzékenységi megközelítés: az üzleti kapcsolat jellege és összege, valamint az ügyfél körülményei alapján a Szabályzatban a belső kockázatértékelés alapján rögzített, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására irányuló eljárás;

kockázati szint: tartós üzleti kapcsolatok vonatkozásában az a besorolás, amely meghatározza, hogy az ügyfél vonatkozásában milyen terjedelmű ügyfél-átvilágítási intézkedéseket szükséges elvégezni;

külső ellenőrzési funkció: a belső eljárásrendnek a Szolgáltatótól független fél által elvégzett vizsgálata annak megállapítására, hogy a belső eljárásrend alapján a Szolgáltató képes a Pmt.-ben, valamint a felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettségek teljesítésére;

megerősített eljárás: az ügyfélben, az ügyfél tevékenységében, működési körülményeiben vagy a földrajzi kitettségben rejlő kockázat kezelésére szolgáló kockázat alapú intézkedések együttesét magába foglaló fokozott monitoring tevékenység;

monitoring tevékenység: az üzleti kapcsolatban lévő ügyfél folyamatos figyelemmel kísérése;

nemzeti kockázatértékelés: az a nemzeti szintű értékelés, amely alkalmas a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása kockázatainak feltárására, értékelésére, értelmezésére, azok folyamatos felülvizsgálatára, valamint a nemzeti kockázatkezelési eljárások meghatározására;

pénzeszköz forrásának igazolása: az ügyletben szereplő pénzeszközök törvényes forrását megerősítő adat, vagy azt igazoló dokumentum, így különösen az öröklésből, kártérítésből, polgári jogi jogviszonyokból származó szerződés, vagy egyéb hivatalos dokumentum a kapcsolódó jogosultságok nevesítésével, munkaviszonyból származó bérjövedelem-igazolás, külszolgálatért kapott jövedelemigazolás, egyéb jövedelemigazolás, árfolyamnyereséghez, nyereményhez, osztalékhoz kapcsolódó igazoló dokumentum;

pénzmosás: a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 399-400. §-ában meghatározott elkövetési magatartások;

pénzügyi információs egységként működő hatóság: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda;

pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda;

pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés:

- a pénzeszközök és gazdasági erőforrások uniós jogi aktus, illetve ENSZ BT határozat által elrendelt befagyasztása,

- a pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás rendelkezésre bocsátásának uniós jogi aktusban, illetve ENSZ BT határozatban rögzített tilalma; valamint

  • uniós jogi aktusban, illetve az ENSZ BT határozatban meghatározott esetekben elrendelt pénzügyi tranzakciókat (pénzeszközök átutalását) érintő tilalom, illetve korlátozás, valamint a kapcsolódó engedélyezési eljárás;

pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés alanya: a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedést elrendelő uniós jogi aktus, illetve ENSZ BT határozat hatálya alá tartozó természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, illetve az a természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedést elrendelő uniós jogi aktus, illetve ENSZ BT határozat hatálya alá tartozó szervezet tagja;

proliferáció-finanszírozás: uniós jogi aktusban, illetve az ENSZ BT határozatában rögzített tömegpusztító fegyverek elterjedésének pénzügyi támogatása;

stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik ország: az EU 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok megállapítása tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2016. július 14-i (EU) 2016/1675 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott országok;

személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány: érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél, valamint kártya formátumú vezetői engedély;

személyazonosság igazoló ellenőrzése: az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő személyazonosságának és a tényleges tulajdonos(ok) személyazonosságának a Szabályzatban leírtak szerinti ellenőrzése;


szolgáltató vezetője: az a természetes személy, aki a jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet szolgáltató képviseletére, nevében döntési jogkör gyakorlására, vagy az ezen szolgáltatón belüli irányítási jogkör gyakorlására jogosult;

terrorizmus finanszírozása:az 1978. évi IV. törvény 261. § (1) és (2) bekezdése szerinti bűncselekmény elkövetéséhez szükséges anyagi eszköz szolgáltatása vagy gyűjtése, illetve a Btk. 318. §-ában meghatározott elkövetési magatartások;

tényleges tulajdonos:

  • az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
  • az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
  • az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyletet végrehajtanak, vagy aki egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a természetes személy ügyfél tevékenysége felett,

d) alapítványok esetében az a természetes személy,

da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,

db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg,

dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, vagy

dd) a da)-dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában, aki az alapítvány képviseletében eljár,

  • bizalmi vagyonkezelési szerződés esetében az alábbi személyek:

ea) a vagyonrendelő(k); nem természetes személy vagyonrendelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

eb) a vagyonkezelő(k); nem természetes személy vagyonkezelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

ec) a kedvezményezett vagy a kedvezményezettek csoportja; nem természetes személy kedvezményezett esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

ed) az a természetes személy, aki a kezelt vagyon felett egyéb módon ellenőrzést, irányítást gyakorol, valamint

ee) adott esetben a vagyonkezelést ellenőrző személy(ek); nem természetes személy vagyonkezelést ellenőrző személy esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, továbbá

  • az a) és b) pontban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője;

tényleges tulajdonosi nyilvántartás: a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló 2021. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Afad-törvény) 3. § 14. pontjában meghatározott tényleges tulajdonosi nyilvántartás; (A Szolgáltató részére 2022. február 1-től tartalmaz kötelezettséget)

többségi állami tulajdonú vállalat: teljes mértékben állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban álló vállalat, többségi állami tulajdonban álló vállalat, valamint a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló vállalat;

ügyfél: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely a Szolgáltatóval ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységre vonatkozóan üzleti kapcsolatot létesít, azaz ingatlan tulajdonjogának eladása, vétele, cseréje vagy ingatlan bérbeadása, illetve bérbevétele céljából - ha a havi bérleti díj összege ügyletenként az ötszázezer forintot eléri vagy meghaladja - ajánlatot kér, vagy ajánlatot tesz;

ügyfél-átvilágítás: az üzleti kapcsolat létesítésekor, illetve ha a korábban rögzített ügyfél-azonosító adatok valódiságával, vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel, a Szabályzat III. fejezetében meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzése. Az ügyfél, annak meghatalmazottja, a Szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a Szolgáltatónál eljáró képviselő, az ügyfél tényleges tulajdonosai Pmt.-ben meghatározott azonosítása (az adatok visszakereshető módon történő rögzítése), az ügyfél kockázati besorolása, a személyazonosság igazoló ellenőrzése, az üzleti kapcsolat céljának és jellegének megismerése, folyamatos figyelemmel kísérése;

ügylet: az üzleti kapcsolat során a Szolgáltató szakmai tevékenységi körébe tartozó, a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó művelet;

üzleti kapcsolat:az ügyfél és a Szolgáltató között a Szolgáltató szakmai tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéssel létrejött tartós jogviszony;

vagyon forrásának igazolása: az ügyfél hárommillió forintot meghaladó értékű vagyoni eszközeinek - beleértve a materiális vagy immateriális javakat - forrását bemutató ügyfélnyilatkozat (Szabályzat 3. számú melléklete);

vétel/csere/bérbevétel céljából ajánlatkérésnek, illetve ajánlattevésnek tekinthető, ha az ügyfél az ingatlan megtekintését követően kifejezi a vételi/csere/bérbevételi szándékát, azaz vételi/csere/bérbevételi ajánlatot tesz; önmagában az eladásra, cserére vagy bérbeadásra kínált ingatlan címének kiadása és az ingatlan megtekintése nem minősül ajánlatkérésnek, sem ajánlattevésnek;

virtuális fizetőeszköz: digitális értékmegjelenítés, amelyet nem központi bank vagy közigazgatási szerv bocsát ki, illetve garantál; nem rendelkezik törvényes fizetőeszköz jogi státuszával; elektronikusan tárolható, csereértékként elfogadott, így különösen elektronikusan átadható, illetve elektronikus kereskedésre alkalmas;

II. A pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, vagy a vagyon büntetendő cselekményből való származására utaló adatok, tények, körülmények megállapításakor figyelembe veendő szempontok (tipológia):

Az alábbiakban részletezett indikátorok nem teljes körű felsorolását tartalmazzák azoknak az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenység végzése során leggyakrabban előforduló szokatlan körülményeknek, ügyleteknek, amelyek az ügyfelei működésével kapcsolatosan bejelentési kötelezettséget keletkeztethetnek a Szolgáltató számára. A Szolgáltató részéről nem várható el a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozása bűncselekmények törvényi tényállásának elemzése, illetve a tényállási elemek felismerése, ugyanakkor a szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlen szakmai ismeret és körültekintés mellett fel kell ismernie azokat a szokatlan ügyleteket, amelyeknek nyilvánvalóan nincs vagy nem jogszerű a célja.

· Az üzleti kapcsolat létesítésekor

· az ügyfél szervezet tevékenységi körére vonatkozóan a szervezet képviseletében eljáró személy hamis, félrevezető információt ad, vagy nincs kellőképpen tisztában az általa képviselt szervezet működési körülményeivel;

· az ügyfél magáról hamis információt, adatot szolgáltat;

· az ügyfél megjelenése, pénzügyi profilja nincs összhangban a saját erőből megvásárolni kívánt ingatlan értékével;

· az ügyfél személyazonosítás nélkül kíván ügyletet lebonyolítani, vagy megtagadja az ügyfél-átvilágításhoz szükséges információk megadását, vagy az ügyletet nem kívánja folytatni, miután tájékoztatták arról, hogy ügyfél-átvilágításnak kell alávetnie magát;

· az ügyfél-átvilágítás során kötelezően rögzítendő adatok teljes körűen nem szerezhetőek be az ügyfél közreműködésének hiánya miatt;

· a tényleges tulajdonos személyéről az ügyfél szervezet képviselője hamis információt ad, illetve a tényleges tulajdonos kilétével, személyazonosságával kapcsolatos kétség nem volt megszüntethető a Szabályzatban leírt módon. Például a Szolgáltató számára hozzáférhető nyilvántartásokban nem ellenőrizhető az ügyfél szervezetben tag külföldön bejegyzett szervezet tulajdonosi háttere, az ügyfél képviselője pedig nem tudja a nyilatkozatában foglaltakat okirat másolattal igazolni;

· Az ügyfél elutasítja a Szolgáltató vételárhoz, vagy bérleti díjhoz szükséges pénzeszköz vagy vagyon forrására vonatkozó kérdéseit, vagy azokra nyilvánvalóan hamis információt szolgáltat, vagy az ezekre vonatkozó kérdés miatt eláll a vételi/bérbevételi ajánlattól;

· az ügyfél, vagy az ügyfél szervezet vezetője, tényleges tulajdonosa stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik ország állampolgára;

· az ügyfél, vagy az ügyfél szervezet vezetője, tényleges tulajdonosa közismerten terrorizmust támogató országból, vagy olyan országból származik, ahol terrorcsoportok működnek;

· az ügyfél szervezet valamely stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országbanbejegyzett gazdasági társaság leányvállalata, vagy ilyen szervezet magyarországi képviselete;

· terrorizmusfinanszírozással összefüggő kockázatot jelenthet a migrációs hullámmal ideérkező, illetve Magyarországon áthaladó külföldi állampolgárok ingatlan bérlésre, illetve esetleg vásárlásra irányuló megjelenése is a Szolgáltatónál;

· a vételi, bérbe vételi vagy csere ajánlat megtételekor az ügyfél nyilatkozata szerint az ingatlan vételárát vagy bérleti díját, illetve csere esetén az értékkülönbözetet virtuális fizetőeszközben kívánja megfizetni;

· Az üzleti kapcsolat fennállása alatt

· vásárlást, eladást vagy cserét közvetlenül követő továbbértékesítés, ha az ügylet összes körülményei alapján indokolatlanul nagy veszteséggel jár;

· az ügyfél méltányolható indok nélkül törekszik az ingatlan vásárlásának vagy eladásának meggyorsítására;

· az ingatlan tulajdonjoga vételárának (csereértékének) a piaci értéktől szokatlanul eltérő mértékben történő meghatározása;

· ingatlan befektetési szolgáltatások iránti fokozott igény, ahol az arra szánt tőke forrása nem tiszta, vagy az ügyfél Szolgáltató által megismert tevékenységétől idegen;

· az ügyfél szervezetben külföldi lakóhellyel rendelkező személy(ek) a tag(ok), vezető tisztségviselő(k), aki(k) képviseletében más személy(ek) jár(nak) el a Szolgáltatónál;

· az ügyfél szervezet vezető tisztségviselője nem elérhető a Szolgáltató számára;

· luxus kategóriájú vagy nagy értékű ingatlan bérlése, ahol a bérlő a bérleti díjat n készpénzben kívánja kifizetni;

· az ingatlan vételára, vagy a bérleti díj vélhetően bűncselekményből származó készpénzzel kerül kifizetésre;

· a vevő az ingatlan vételárát nagy összegű készpénzben kívánja kifizetni, amelynek forrására vonatkozóan nyilvánvalóan hamis, vagy félrevezető információt ad;

· az ingatlan tulajdonjogának adásvétele, bérlete során offshore bejegyzésű cég jelenléte;

· Az üzleti kapcsolat megszűnésekor

23) a szerződés felmondásra került az ügyfél olyan irányú kérése miatt, amely jogszabálysértés kivitelezéséhez kér segítséget;

· az üzleti kapcsolat azért került megszüntetésre, mert a Szolgáltató nem tudta teljes körűen végrehajtani az ügyfél-átvilágítási intézkedéseket az ügyfél közreműködésének hiánya miatt.

· Az ügyfél-átvilágítás

A Szolgáltató az egyedi működési sajátosságait figyelembe véve a III. fejezet G. pontjában meghatározza az ügyfél-átvilágítás belső eljárási rendjét a segítségképpen feltett kérdések alapján. A Szolgáltató a belső kockázatértékelése kialakítása során kiegészítheti az alacsony illetve magas kockázati kategória szempontjait.

· A Szolgáltató az ügyfél-átvilágítást a következő esetekben köteles elvégezni:

· az üzleti kapcsolat létesítésekor;

· pénzmosásra vagy a terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény, vagy körülmény felmerülése esetén, amennyiben az ügyfél-átvilágításra még nem került sor;

· ha kétség merül fel a korábban rögzített ügyfél-azonosító adatok valódiságával, vagy megfelelőségével kapcsolatban;

· valamint, ha az ügyfél-azonosító adatokban bekövetkezett változás kerül átvezetésre és kockázatérzékenységi megközelítés alapján szükséges az ügyfél-átvilágítás ismételt elvégzése.

A Szolgáltató köteles az üzleti kapcsolat létesítésekor az ügyfél-átvilágítást a jelen pontban foglaltak szerint elvégezni.

Amennyiben a Szolgáltató nem tudja teljes körűen a Pmt. által előírt ügyfél-átvilágítást elvégezni, akkor az érintett ügyfélre vonatkozóan köteles megtagadni az üzleti kapcsolat létesítését. Amennyiben a már meglévő ügyfél viszonylatában nem szerezhető be teljes körűen a Pmt.-ben meghatározott kötelezően rögzítendő adatok köre, a Szolgáltató köteles vele a már fennálló üzleti kapcsolatot megszüntetni.

Adatváltozás esetén csak a megváltozott adat rögzítéséhez szükséges ügyfél-átvilágítási intézkedést kell elvégezni, amennyiben a korábban rögzített ügyfél-azonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség nem merül fel.

Nem kell az ügyfél-átvilágítási intézkedéseket ismételten elvégezni, ha

  • az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő vonatkozásában az ügyfél-átvilágítási intézkedések egyéb üzleti kapcsolat során már megtörténtek;
  • jelen üzleti kapcsolat során az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő személyazonossága korábban megállapításra került és nem történt változás a rendelkezésre álló adatokban.

· Az ügyfél-átvilágítás a következő intézkedéseket foglalja magában:

· A természetes személy ügyfél vagy az ügyfél meghatalmazottja, a Szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a Szolgáltatónál eljáró képviselő azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése;

· A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése;

· A tényleges tulajdonos(ok) azonosítása és személyazonosság(uk) igazoló ellenőrzése;

· A kiemelt közszereplői nyilatkozat(ok) rögzítése;

· Ügyfél kockázati szintjének megállapítása és rögzítése;

· Adatrögzítés az üzleti kapcsolatra vonatkozóan;

· Az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kísérése (monitoring);

· Megerősített eljárás;

· A pénzeszközök és a vagyon forrására vonatkozó információk, beszerzésének és igazolásának esetköre.

· A természetes személy ügyfél vagy az ügyfél meghatalmazottja, a Szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a Szolgáltatónál eljáró képviselő azonosítása

A Szolgáltató az azonosítás során az alábbi adatokat köteles rögzíteni:

· családi és utónevét;

· születési családi és utónevét;

· állampolgárságát;

· születési helyét, idejét;

· anyja születési nevét;

· lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét;

· az azonosító okmányának típusát és számát.

A természetes személy ügyfél vagy az ügyfél meghatalmazottja, a Szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a Szolgáltatónál eljáró képviselő személyazonosságának igazoló ellenőrzése

Az ügyfél, vagy az ügyfél nevében vagy megbízása alapján eljáró természetes személy személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekébena Szolgáltató köteles megkövetelni az alábbi okmányok bemutatását:

· magyar állampolgár személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa és lakcímet igazoló hatósági igazolványa, ez utóbbit abban az esetben, ha a lakóhelye vagy tartózkodási helye Magyarországon található;

· külföldi állampolgár természetes személy úti okmánya vagy személyi azonosító igazolványa, feltéve hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, tartózkodási jogot igazoló okmánya vagy tartózkodásra jogosító igazolványa, magyarországi lakcímet igazoló hatósági igazolványa, amennyiben lakóhelye vagy tartózkodási helye Magyarországon található.

A születési családi és utónév, az állampolgárság és az anyja születési neve adatok ellenőrzése mellőzhető, ha a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében bemutatott okirat azt nem tartalmazza. A Szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt rögzíteni, hogy ha az azonosítás adatainak rögzítésére ellenőrzés mellőzésével került sor. (Ezt a Szabályzat 1. számú mellékletében szereplő adatlapon történő feljegyzéssel teheti meg a Szolgáltató)

A Szolgáltató köteles ellenőrizni a bemutatott okirat érvényességét (hitelességét), a meghatalmazás érvényességét vagy a képviseleti jogosultságot.

A Szolgáltató kockázatérzékenységi megközelítés alapján a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében jogosult a személyazonosságra vonatkozó adat olyan közhiteles nyilvántartás alapján történő ellenőrzésére, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása, a Pmt.-ben meghatározott kötelezettségek megfelelő teljesítése, az ügyfél-átvilágítási kötelezettség teljes körű végrehajtása, valamint a felügyeleti tevékenység hatékony ellátása céljából a Szolgáltató a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a bemutatott okiratról - ideértve az okiratban feltüntetett valamennyi személyes adatot - , a lakcímet igazoló hatósági igazolvány személyi azonosítót igazoló oldala kivételével másolatot készít, vagy az azonosításhoz szükséges, a Pmt.-ben előírt adatok vonatkozásában elvégzett közhiteles nyilvántartásból történt adatlekérdezés eredményét rögzíti és elektronikusan vagy papír alapon nyilvántartja.

· A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése

Ha az ügyfél jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a képviseletében vagy megbízása alapján eljáró személy átvilágítását követően a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átvilágítását is el kell végezni.

A Szolgáltató az azonosítás érdekében a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet alábbi adatait köteles rögzíteni:

· nevét, rövidített nevét;

· székhelyének, külföldi székhelyű vállalkozás esetén - amennyiben ilyennel rendelkezik - magyarországi fióktelepének címét;

· főtevékenységét;

· képviseletére jogosultak nevét és beosztását;

· ha ilyennel rendelkezik, a kézbesítési megbízottjának családi és utónevét, valamint lakcímét vagy tartózkodási helyét;

· cégbírósági nyilvántartásban szereplő jogi személy esetén cégjegyzékszámát, egyéb jogi személy esetén a létrejöttéről (nyilvántartásba vételéről, bejegyzéséről) szóló határozat számát vagy nyilvántartási számát;

· adószámát.

A jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetén a nevében vagy megbízása alapján eljárni jogosult személy személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekében megkövetelt okiratának bemutatásán túl kérni kell az azt igazoló - 30 napnál nem régebbi - okiratot, hogy

  • a céget a cégbíróság nyilvántartásba vette, vagy a cég a bejegyzési kérelmét benyújtotta;
  • egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése megtörtént vagy az egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételre került;
  • belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szükséges, azt az okiratot, amely igazolja, hogy a nyilvántartásba vétel megtörtént;
  • külföldi jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén azt, amely igazolja, hogy a saját országának joga szerinti bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele megtörtént;
  • továbbá hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem hatósághoz vagy bírósághoz történő benyújtását megelőzően a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet létesítő okiratát.

E legutóbbi esetben a szervezet köteles a cégbejegyzés, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel megtörténtét követő 30 napon belül okirattal igazolni, hogy a cégbejegyzés vagy nyilvántartásba vétel megtörtént. Ezen kötelezettségére a szolgáltatónak írásban fel kell hívnia az ügyfél figyelmét.

A Szolgáltató a felügyeleti szerv által meghatározott módon (6. számú melléklet) előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján is elvégezheti az ügyfél, az ügyfél meghatalmazottja, rendelkezésre jogosultja és képviselője azonosítását.

· A tényleges tulajdonos(ok) azonosítása

A tényleges tulajdonos a Pmt. alapján csak természetes személy lehet.

Természetes személy ügyfél köteles személyes megjelenéssel írásbeli nyilatkozatot tenni, vagy előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni, ha tényleges tulajdonos nevében vagy érdekében jár el. Amennyiben a saját nevében jár el a természetes személy ügyfél, úgy arról köteles nyilatkozni, hogy saját nevében és érdekében jár el.

A jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél képviselője köteles személyes megjelenéssel írásban, vagy a Szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, a felügyeleti szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél tényleges tulajdonosáról a következő adatok megadásával:

· családi és utónév;

· születési családi és utónév;

· állampolgárság;

· születési hely, idő;

· lakcím, ennek hiányában tartózkodási hely;

· tulajdonosi érdekeltség jellege és mértéke;

· a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplőnek minősül-e (Szabályzat 2. számú melléklet).

A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél képviselője a nyilatkozatában köteles minden, a Pmt. 3. § 38. pontjában foglaltaknak megfelelő (alapfogalmak között leírt) természetes személyt feltüntetni tényleges tulajdonosként.

Ha kétség merül fel a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatban, a Szolgáltató megtesz minden további intézkedést mindaddig, amíg nem bizonyosodik meg a tényleges tulajdonos személyéről, ideértve az ügyfél tulajdonosi és irányítási rendszerének megértését is. A kétség alapjául szolgáló adatokkal, tényekkel a Szabályzat III. C. fejezete foglalkozik részletesebben.

A Szolgáltató köteles a tényleges tulajdonos személyazonosságára vonatkozó adat ellenőrzésére a részére bemutatott okirat, nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás, vagy más olyan nyilvántartás alapján, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

Ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél tényleges tulajdonosa a Pmt. 3. § 38. pont f) alpontja alapján a vezető tisztségviselő, a Szolgáltató köteles a vezető tisztségviselőt azonosítani és a személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni.

A Szolgáltató köteles rögzíteni az elvégzett ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, valamint az arra vonatkozó információt is, ha ezen intézkedéseket nem tudta végrehajtani.

A Szolgáltató köteles nyilvántartást vezetni a tényleges tulajdonos azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekében megtett intézkedésekről, az adatrögzítés dátumának feltüntetésével. Különösen a komplex, összetett tulajdonosi struktúrák esetében célszerű az ügyfél-átvilágítási adatlapon rögzíteni a tényleges tulajdonosi nyilatkozatban szereplő személyek megállapításához vezető céghálózatról egy egyszerű folyamatábrát. Az ügyfél képviselőjétől bekért - a tényleges tulajdonos személyét igazoló - dokumentumok másolatát, vagy a Szolgáltató által végzett nyílt forrású, vagy engedélyezett hozzáférésű keresések eredményének másolatát meg kell őrizni az ügyfél-átvilágítás dokumentációi között. A komplex tulajdonosi struktúrák esetében különösen indokolt a tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorló azonosítása. Ennek keretében a Szolgáltató vegye figyelembe különösen azokat a meghatalmazásokat, amelyek az ügyfél-társaság offshore területen bejegyzett tulajdonosától származnak, és tényleges irányítást biztosítanak valamely személy részére, aki így tulajdonképpen a tulajdonosi jogokat gyakorolni tudja az ügyfél-társaságban.

A Szolgáltató az ügyfél és a tényleges tulajdonos személyazonosságának igazoló ellenőrzését az üzleti kapcsolat során is lefolytathatja, ha ez a rendes üzletmenet megszakításának elkerülése érdekében szükséges, és ha a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozásának valószínűsége csekély. Ebben az esetben a személyazonosság igazoló ellenőrzését az első ügylet teljesítéséig be kell fejezni.

Azokban az esetekben, ahol az ügyfél tulajdonosai között nem természetes személyek is vannak, a tényleges tulajdonos megállapításánál figyelembe kell venni azokat a természetes személyeket is, akik a tulajdonosi láncban végig fenntartva legalább 25 %-os részesedési aránnyal vagy szavazati joggal rendelkeznek, tényleges befolyással bírnak az ügyfél döntéseire, illetve tevékenységére.

Ingatlan tényleges tulajdonosa valamennyi, az ingatlanra az ingatlannyilvántartásban bejegyzett tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos, továbbá valamennyi, az ingatlanra az ingatlannyilvántartásban bejegyzett haszonélvezeti joggal rendelkező jogosult.

Az ügyfél-átvilágítás során tényleges tulajdonosként minden haszonélvezeti joggal rendelkező jogosultat is azonosítani kell.


Ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat vonatkozásában a haszonélvezeti jog jogosultja a tényleges tulajdonos azonosításakor annyiban lehet releváns, amennyiben az ingatlan vásárlása során felmerül, hogy a vevő a saját, adásvétellel szerzett tulajdonjogán kívül más számára haszonélvezeti jogot jegyeztet be az ingatlan nyilvántartásba. Amennyiben a haszonélvezeti jog jogosultja hozzájárul a vételárhoz, a vételi ajánlat adása során végrehajtott ügyfél-átvilágításkor tényleges tulajdonosként a haszonélvezőt is azonosítani kell.

A tényleges tulajdonosi nyilatkozat a Szabályzat 1. számú melléklet szerinti formanyomtatvány (II. pontjának) kitöltésével tehető meg.

A Szolgáltató a felügyeleti szerv által meghatározott feltételekkel rendelkező, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján is nyilatkoztathatja az ügyfél képviselőjét a tényleges tulajdonos törvényben meghatározott adatairól.

Amennyiben az ügyfél nevében vagy megbízása alapján eljáró személy a nyilatkozattételt megtagadja, vagy az ügyfél-átvilágítás nem végezhető el teljes körűen, a Szolgáltató az ügyféllel nem létesíthet üzleti kapcsolatot, vagy köteles megszüntetni a vele fennálló üzleti kapcsolatot.

· A kiemelt közszereplői nyilatkozatok rögzítése

A Szolgáltató az ügyféltől az arra vonatkozó nyilatkozat megtételét is köteles kérni, hogy a tényleges tulajdonosa(i)kiemelt közszereplőnek minősül(nek)-e.

A kiemelt közszereplői nyilatkozat a Szabályzat 2. számú mellékletében található. A nyilatkozatot a szervezet képviseletében eljáró személy teszi valamennyi azonosítási kötelezettség alá tartozó tényleges tulajdonos viszonylatában.

Ha az ügyfél, vagy az ügyfél szervezet valamely tényleges tulajdonosa kiemelt közszereplőnek minősül:

  • a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a Pmt. 4. § (2) bekezdésének mely pontja alapján minősül kiemelt közszereplőnek;
  • az üzleti kapcsolat létesítésére kizárólag a kijelölt vezető jóváhagyását követően kerülhet sor;
  • a természetes személy ügyfél esetében a pénzeszköz és vagyon forrására vonatkozó nyilatkozatot kell kérni, illetve a tényleges tulajdonos esetében lehet kérni (Szabályzat 3. számú melléklet);
  • a természetes személy ügyfelet vagy az ügyfél szervezetet magas kockázati kategóriába kell sorolni és az üzleti kapcsolatot megerősített eljárásban kell folyamatosan figyelemmel kísérni.

A Szolgáltató köteles intézkedéseket tenni a megtett nyilatkozat jogszabály alapján e célra rendelkezésére álló, vagy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásban történő ellenőrzése érdekében.

Az ügyfél képviselőjének tényleges tulajdonosra és kiemelt közszereplőre vonatkozó írásbeli nyilatkozata - kockázatérzékenységi megközelítés alapján - mellőzhető, ha a Szolgáltató a törvényben meghatározott adatokat a részére bemutatott okiratok, valamint a nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartások, vagy olyan nyilvántartások alapján rögzíti, amelyeknek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult. Ebben az esetben a Szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt is rögzíteni, hogy az adatok rögzítésére az ügyfél írásbeli nyilatkoztatása mellőzésével került sor.

A Szolgáltató kiemelt közszereplői nyilatkozatot nem rögzít az ügyfél képviselője nyilatkoztatásának mellőzésével.

5. Az ügyfél kockázati szintjének megállapítása, a belső kockázatértékelés elkészítésének szabályrendszere

A Szolgáltatónak szükséges értékelnie, hogy az üzleti kapcsolat létesítése következtében milyen pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási (esetlegesen proliferáció-finanszírozási) kockázatoknak van kitéve és milyen kockázatok fenyegetik őt.

A Szolgáltató ügyfeleit alacsony, átlagos vagy magas kockázati kategóriába sorolja be.

A kockázati kategóriákba történő besorolásánál az alábbi tényezőket kell figyelembe venni.

- ügyfél személyében rejlő kockázatok,

- ügyfél tevékenységében rejlő kockázatok,

- ügyfél működési körülményeiben rejlő kockázatok,

- földrajzi kockázati tényezők.

A Szolgáltató a Szabályzatban a fenti kockázati tényezők alapján határozza meg a tevékenységére értelmezhető magas kockázatú ügyleti körülményeket. Ennek során a Szolgáltató értékel minden olyan körülményt, amelyet a nemzeti kockázatértékelés legalább mérsékelten jelentős kockázati szintbe sorolt.

A kockázati szintbe történő besorolásnál valamennyi tényező figyelembevétele szükséges.

A Szolgáltató a nemzeti kockázatértékelés eredményének figyelembe vételével köteles az üzleti kapcsolat jellege és összege, valamint az ügyfél körülményei alapján a Szolgáltató jellegével és méretével arányos belső kockázatértékelést készíteni, azt írásban rögzíteni, naprakészen tartani és az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátani az engedélyezési, illetve a felügyeleti tevékenység gyakorlása során.

Köteles továbbá azonosítani és értékelni az üzleti kapcsolat jellegével és összegével kapcsolatos kockázati tényezőket.

A Szolgáltató köteles a belső kockázatértékelés alapján Szabályzatában - a Szolgáltató jellegével és méretével arányos - belső eljárásrendet meghatározni a kockázatok csökkentése és kezelése érdekében, valamint - ha a Szolgáltató jellege és mérete indokolja - külső ellenőrzési funkciót működtetni a belső eljárásrend megfelelőségének ellenőrzése céljából.

Külső ellenőrzési funkciót működtet az a nem természetes személy szolgáltató, amely nem tartozik a kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá.


Alacsony kockázati kategória alkalmazása

Az üzleti kapcsolat létesítésekor alacsony kockázati kategóriába sorolható az ügyfél, amennyiben fennállnak azok a körülmények, amelyeket a Szolgáltató e Szabályzatban az alacsony kockázati kategóriába sorolás feltételeiként részletesen meghatározott, továbbá ha nem merül fel az ügyfél személyében, tevékenységében működési és földrajzi körülményeiben rejlő egyetlen magas kockázatra vonatkozó tényező sem.

A Szolgáltató különösen az alábbi ügyfelek esetében alkalmazhat alacsony kockázati kategóriába sorolást:

  • közigazgatási hatóság,
  • többségi állami tulajdonú gazdasági társaság,
  • olyan társaságok, amelyeknek értékpapírjait bevezették a tőzsdére, és amelyekre olyan közzétételi követelmények vonatkoznak, amelyek biztosítják a tényleges tulajdonlás megfelelő átláthatóságát;
  • a Pmt. 1. § (1) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott, az Európai Unió területén székhellyel rendelkező szolgáltató vagy olyan, harmadik országban székhellyel rendelkező - a Pmt. 1. § (1) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott - szolgáltató, amelyre a Pmt.-ben meghatározottakkal egyenértékű követelmények vonatkoznak, és amely ezek betartása tekintetében felügyelet alatt áll,
  • a Pmt. 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv,
  • helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat költségvetési szerve vagy a f) pontba nem tartozó központi államigazgatási szerv,
  • az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság, az Európai Unió Bírósága, az Európai Számvevőszék, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága, az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási Bank vagy az Európai Unió más intézménye vagy szerve.

A Szolgáltató a Szabályzat e részében kimunkálhatja, hogy az ügyfeleinél milyen további általános jellemzők előfordulása esetében alkalmaz alacsony kockázati kategóriát.

A Szolgáltató a Szabályzatában csak olyan körülményeket állapíthat meg az alacsony kockázati kategóriába sorolás feltételeként, amelyek fennállása esetén teljes bizonyossággal rendelkezik az ügyfél-átvilágítás során kötelezően rögzítendő adatok, dokumentumok, nyilatkozatok valóságtartalmáról és az ügyfél jogkövető magatartásáról. Szükséges olyan kockázat mérséklő tényező jelenléte, amelynek alapján az ügyfél személye, tevékenysége, tulajdonosi szerkezete olyan mértékben feltárható, hogy bizonyosan kockázatmentes, azaz alacsony kockázati kategóriába sorolható a kezdeményezett üzleti kapcsolat. (például: kapcsolt vállalkozás)

Átlagos kockázati kategória alkalmazása

Azokban az esetekben, amikor az alacsony kockázati kategóriába sorolás pozitív feltételei nem állnak fenn, de magas kockázati tényező sem merült fel az üzleti kapcsolat létesítésekor, illetve az üzleti kapcsolat fennállása során, akkor az ügyfelet átlagos kockázati kategóriába kell sorolni.

A Szolgáltató alapvetően ebből a kategóriából indul ki minden ügyfele esetében és a Szabályzatban meghatározott kedvező feltételek teljesülése esetén sorolja csak alacsony kockázati kategóriába az ügyfeleit, illetve a következőekben leírt magas kockázati tényezők felmerülése esetében sorolja magas kockázati kategóriába ügyfeleit.


Magas kockázati kategória alkalmazása

Az üzleti kapcsolat létesítésekor, üzleti kapcsolat fennállása során magas kockázatra vonatkozó tényező felmerülése esetében az ügyfelet magas kockázati kategóriába kell besorolni.

Az üzleti kapcsolat létesítésekor magas kockázatra vonatkozó tényezők különösen:

  • e Szabályzat II. fejezet a) pontjában (tipológia) meghatározott szempontok felmerülése esetén;
  • összetett, bonyolult vagy az ügyfél tevékenysége alapján gazdasági vagy pénzügyi megalapozottság nélküli tulajdonosi struktúra alkalmazása az ügyfél szervezetben;
  • ha az ügyfél, illetve az ügyfél tényleges tulajdonosa személyét illetően megadott adatok, nyilatkozatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel;
  • az ügyfél-átvilágítás során kötelezően rögzítendő adatokban, nyilatkozatokban vagy másolandó okmányokban kétség alapjául szolgáló adat, tény felmerülése;
  • az üzleti kapcsolat szokatlan körülmények között zajlik;
  • az ügyfél 25 millió forintot meghaladó mértékben készpénzben, vagy virtuális fizetőeszközben kívánja kiegyenlíteni az ingatlan vételárát;
  • bérbevételre vonatkozó ajánlat tétele esetén az ügyfél az 1 millió forintot meghaladó havi bérleti díjakat készpénzben, vagy virtuális fizetőeszközben kívánja megfizetni a bérbeadó részére;
  • olyan ügyfelek, amelyek magas kockázatot jelentő földrajzi területeken rendelkeznek lakóhellyel:
  • olyan országok, amelyekben a korrupcióérzékelési indexek, illetve nemzetközi szervezetek által elfogadott értékelő jelentések alapján magas szintű a korrupció vagy magas az egyéb büntetendő cselekmények száma,
  • olyan országok, amelyek közismerten terroristák tevékenységét finanszírozzák vagy támogatják, vagy a területükön ismert terrorista szervezetek működnek,
  • stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országban bejegyzett szervezet vagy ilyen ország állampolgárának jelenléte az ügyfél döntéshozói vagy tulajdonosi szerkezetében;
  • olyan ügyfelek, akik harmadik országok állampolgárai, és akik a tőketranszfer, ingatlanvásárlás, államkötvény-vásárlás, vagy gazdasági társaságokban történő részesedés-szerzés ellenében tartózkodási vagy letelepedési jogért vagy állampolgárságért folyamodnak;
  • az ügyfél olyan non-profit szervezet, amely vonatkozásában az alábbiakban felsorolt tényezők valamelyike fennáll:
  • adószámmal nem rendelkezik,
  • az ismert működési körülményeivel kapcsolatosan a Szolgáltatóban célszerűségi, ésszerűségi kétely merül fel,
  • konfliktus zónákban, vagy azok közvetlen közelében szolgáltatási tevékenységet nyújt, vagy ilyen zónákban működő szervezetekkel van kapcsolatban;
  • az ügyfél vagy tényleges tulajdonosa - a többségi tulajdonú állami vállalat vezető tisztségviselője kivételével - kiemelt közszereplő vagy a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy,
  • a Szolgáltató számára hozzáférhető adatbázisokban az ügyfél vonatkozásában felmerülő bármely körülmény, amely miatt indokolt az üzleti kapcsolatot megerősített eljárásban figyelemmel kísérni,
  • a Pmt. 17. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az ügyfél, a rendelkezésre jogosult, a képviselő vagy a meghatalmazott nem jelent meg személyesen az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése céljából;
  • nem személyes üzleti kapcsolat létesítése bizonyos biztonsági óvintézkedések nélkül: például a Szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, a felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz használata nélkül;
  • fentieken kívül minden olyan esetben, amelyet a Szolgáltató bármilyen okból kockázatosnak minősít.

Az üzleti kapcsolat fennállása alatt magas kockázatra vonatkozó tényezők különösen:

  • e Szabályzat II. fejezet b) pontjában (tipológia) meghatározott szempontok felmerülése esetén;
  • stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országban bejegyzett szervezet vagy ilyen ország állampolgárának megjelenése az ügyfél döntéshozói vagy tulajdonosi szerkezetében vagy partnerei között;
  • ha az ügyfél, illetve az ügyfél tényleges tulajdonosa személyét illetően megadott adatok, nyilatkozatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel;
  • az ügyfél 25 millió forintot meghaladó mértékben készpénzben, vagy virtuális fizetőeszközben kívánja kiegyenlíteni az ingatlan vételárát;
  • bérbevételre vonatkozó ajánlat tétele esetén az ügyfél az 1 millió forintot meghaladó havi bérleti díjakat készpénzben, vagy virtuális fizetőeszközben kívánja megfizetni a bérbeadó részére;
  • az ügyfél tulajdonosi körébe külföldön bejegyzett - a Szolgáltató által nem ellenőrizhető tulajdonosi háttérrel rendelkező - gazdasági társaság vagy harmadik országos állampolgárságú természetes személy kerül.

· Adatrögzítés az üzleti kapcsolat létesítésekor

Az ügyfél-átvilágítás során a Szolgáltató köteles rögzíteni az üzleti kapcsolat vonatkozásában az alábbi adatokat:

  • szerződés típusa (megbízás, előszerződés, adásvétel, csere, bérlet);
  • szerződés tárgya (ingatlanközvetítési szolgáltatás, ingatlan tulajdonjogának adásvétele, cseréje);
  • időtartama (határozott, vagy határozatlan idejű szerződés);
  • ügyfél kockázati szintje: (átlagos/magas/alacsony) (magas/alacsony indokolással);
  • teljesítés körülményei (hely, idő, mód);
  • üzleti kapcsolat célja és tervezett jellege (ingatlan adásvétel, csere, bérbeadás, bérbevétel).

A Szolgáltató kockázatérzékenységi megközelítés alapján:

  • az üzleti kapcsolat létesítését a kijelölt vezetője jóváhagyásához kötheti;
  • kéri ügyfelétől a pénzeszközök forrására vonatkozó információk rendelkezésre bocsátását és ezen információk igazoló ellenőrzése érdekében a pénzeszközök forrására vonatkozó dokumentumok bemutatását.


· Az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kísérése (monitoring)

Az ügyfél-átvilágítás kötelező eleme a monitoring tevékenység.A Szolgáltató köteles biztosítani, hogy az üzleti kapcsolatra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok és okiratok, valamint az ügyfél kockázati szintjének meghatározása naprakészek legyenek, köteles kockázati besorolástól függő rendszerességgel ellenőrizni az ügyfeleiről rendelkezésére álló adatokat. Ha az ellenőrzés során a Szolgáltatónak kétsége merül fel az adatok és a nyilatkozatok naprakészségét illetően, akkor ismételten elvégzi a kétség kizárásához szükséges ügyfél-átvilágítási intézkedéseket.

Az üzleti kapcsolat fennállása alatt az ügyfél köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül a Szolgáltatót értesíteni az ügyfél-átvilágítás során megadott adatokban bekövetkezett változásokról, ezért az ügyfél e kötelezettségét a szerződésben javasolt szerepeltetni. A Szolgáltató köteles ügyfelei figyelmét írásban felhívni az adatváltozások közlésének kötelezettségére. Ezt célszerű ingatlanközvetítő esetében a megbízási szerződésben, a saját tulajdonú ingatlan értékesítését végző szolgáltató esetében a vételi ajánlaton vagy az előszerződésben rögzíteni.

A Szolgáltató köteles az üzleti kapcsolatot folyamatosan figyelemmel kísérni - ideértve az üzleti kapcsolat fennállása folyamán teljesített ügyletek elemzését is - annak megállapítása érdekében, hogy az adott ügylet összhangban áll-e a Szolgáltatónak az ügyfélről a jogszabályok alapján rendelkezésére álló adataival és ez alapján szükség van-e az ügyféllel szemben pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedések végrehajtására.

A Szolgáltató - kockázatérzékenységi megközelítés alapján - köteles különös figyelmet fordítani valamennyi szokatlan, vagy jogszerű cél nélküli eseményre, tevékenységre, ügyletre, amelyre a szolgáltatás nyújtása során rálátása keletkezik az ügyfele vonatkozásában. Szokatlan ügylet lehet például, ha az ügyfél az általa megvásárolni kívánt ingatlan vételárát a korábbi nyilatkozatával ellentétben kizárólag készpénzben vagy virtuális fizetőeszközben kívánja kiegyenlíteni.

A Szolgáltató a monitoring tevékenység során felülvizsgálja és - szükség esetén - módosítja a megállapított kockázati kategóriát. A Szolgáltató az ügyféllel való üzleti kapcsolat fennállása alatt folytatott monitoring tevékenysége során legalább évente felülvizsgálja az ügyfelei kockázati kategóriák szerinti besorolását. Új típusú pénzmosási vagy terrorizmusfinanszírozási kockázat felmerülése, beazonosítása esetén a Szolgáltató a belső kockázatértékelését soron kívül felülvizsgálja.

A megállapított kockázati kategória felülvizsgálata az üzleti kapcsolat alapját képező szerződés lényeges tartalmát befolyásoló új körülmény felmerülésekor és az azonosított kockázat szintjének megváltozásakor is szükséges.

A kockázati kategória módosítása új, a kockázati kategóriához igazított adattartalommal rendelkező ügyfél-átvilágítási adatlap kitöltésével történik. A Szolgáltatónál a kijelölt vezető végzi a kockázati kategóriákba sorolást, illetve annak felülvizsgálatát is. Az alacsony és magas kockázati kategóriába sorolt ügyfelek esetében az adatlap, vagy egy, az ügyfél-átvilágítás dokumentációjához csatolt feljegyzés tartalmazza a kategóriába sorolás indokát. A felülvizsgálatok alkalmával elég a nyilvántartásban a felülvizsgálat dátumát szerepeltetni, ha nem történt változás a kockázati kategóriában. Amennyiben a felülvizsgálat során az kerül megállapításra, hogy a kockázati besorolásban változás történt, a dátum mellett a fentiek szerint rögzíteni kell az alacsonyabb vagy magasabb kockázati kategóriába sorolás rövid indokolását is.

· Megerősített eljárás

A Szolgáltató fokozott ügyfél-átvilágítás feltételeinek fennállása esetén a monitoring tevékenységet megerősített eljárásban végzi. A megerősített eljárás kiterjed az azonosított kockázatok kezelésére és csökkentésére. Ennek keretében a Szolgáltató vizsgálja, hogy szükség van-e az ügyféllel szemben pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedés végrehajtására. A Szolgáltató a monitoring tevékenység eredményeképpen felülvizsgálja, és szükség esetén módosítja a megállapított kockázati kategóriát.

Megerősített eljárásban a Szolgáltatóaz alábbi intézkedéseket teszi:

  • kiemelten figyelemmel kíséri, hogy az ügyfél-átvilágítás során kötelezően rögzítendő adatok, okiratok, nyilatkozatok naprakészek legyenek, és kétség esetén ismételten elvégzi a szükséges ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, hogy megbizonyosodjon azok helytállóságáról;
  • ha az ügyfél által kapcsolattartásra megadott módokon - a szolgáltatás jogszabályoknak megfelelő végzéséhez szükséges kommunikáció szükségességét figyelembe véve - nem tud az ügyféllel kapcsolatba lépni az üzleti kapcsolat fennállása alatt, megkísérli három hónapon belül legalább két alkalommal, igazolt módon, írásban felszólítani az ügyfelet - a lehetséges jogkövetkezményekre való egyidejű figyelmeztetés mellett - a Szolgáltatóval való kapcsolat felvételére; a kapcsolatfelvétel sikertelensége esetén a Szolgáltató megvizsgálja, hogy szükség van-e az ügyféllel szemben pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedés végrehajtására;
  • Szolgáltató a rendelkezésére álló eszközök, eljárások, illetve az ügyféllel folytatott kommunikáció segítségével elemzi és értékeli az ügyfele magatartását, működési körülményeit és tevékenységét, annak fokozott vizsgálata céljából, hogy szükség van-e az ügyféllel szemben pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedés végrehajtására;
  • a pénzeszköz, vagy a vagyon forrására vonatkozó nyilatkozatot kér az ügyféltől, amennyiben a szolgáltatás nyújtása során releváns pénzeszköz került a Szolgáltató látókörébe; és
  • kijelölt vezetője fokozott figyelemmel követi az ügyfél tevékenységét, ügyleteit.
  • minden további intézkedés a Szolgáltató részéről, amely az ügyfél jogkövető magatartásának ellenőrzését szolgálja.

A megerősített eljárás befejezését a Szolgáltató írásban rögzíti, amely tartalmazza a Szolgáltató megerősített eljárás során tett megállapításait, valamint az eljárás befejezésének indokát és időpontját. Ha a megerősített eljárás eredményeként a Szolgáltató bejelentést tesz a pénzügyi információs egység részére, úgy a bejelentés tartalmazza a megállapításokat. Amennyiben a megerősített eljárás eredményeként az kerül megállapításra, hogy az ügyfél tevékenysége nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, úgy elég ezt feljegyzésszerűen rögzíteni az ügyfél dossziéban, vagy elektronikus formában a kijelölt vezető által használt számítástechnikai rendszerben.


· A pénzeszközök és a vagyon forrására vonatkozó információk beszerzésének és igazolásának esetköre

A Szolgáltató köteles a pénzeszközök és a vagyon forrására vonatkozó információkat és igazolásokat beszerezni az alábbi esetekben:

  • ha a természetes személy ügyfél kiemelt közszereplő vagy a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy;
  • a stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból származó ügyféllel történő üzleti kapcsolat létesítése előtt az ügyfél és a tényleges tulajdonos pénzeszközei és a vagyona forrására vonatkozóan.

Egyéb, e Szabályzatban magas kockázatba sorolt esetekben a Szolgáltató kérheti a pénzeszközök és a vagyon forrására vonatkozó információkat és igazolásokat.

A vagyon forrását igazoló nyilatkozatot a Szabályzat 3. számú melléklete tartalmazza. Az 1. pont a természetes személy ügyfél, a 2. pont a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében töltendő ki.

A pénzeszköz forrásának igazolásául az ügyletben szereplő pénzeszközök törvényes forrását megerősítő adat, vagy igazoló dokumentum fogadható el. Például: hagyatékátadó végzés, kereset/jövedelem igazolás, nyeremény igazolás stb. Az igazolásul bemutatott dokumentum másolatban az ügyfél-átvilágítási dokumentációhoz csatolandó.

· Ügyfél-átvilágítás során felvett adatok ellenőrzése, kétség alapjául szolgáló adatok, tények

A Szolgáltató köteles a tényleges tulajdonos személyazonosságára vonatkozó adat ellenőrzésére az alábbi igazolható módokon:

  • okiratok alapján, amelyeket az ügyfél képviselője mutat be (pl.: külföldi cégbejegyzésről szóló okirat, külföldi hatóság által kiállított személyazonosságot igazoló okmány másolata stb.);
  • nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásokban, adatbázisokban (céginformációs adatbázis, interneten kereséssel elérhető adatok, stb.);
  • olyan törvényesen hozzáférhető nyilvántartásokban, adatbázisokban, amelyek tartalma a Szolgáltató számára megismerhető (például: a Takarnet adatbázisából elérhető adatok stb.).

Amennyiben kétség merül fel, akkor a Szolgáltató az ügyfelet ismételt írásbeli nyilatkozattételre szólítja fel.

Az ügyfél-azonosító adatok valódiságával, vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség különösen a következő esetekben kell, hogy felmerüljön a Szolgáltató ügyfél-átvilágítást végző képviselőjében:

  • amennyiben külföldi állampolgár olyan úti okmánnyal igazolja magát, amely vonatkozásában kétség merült fel az okmány érvényességével (hitelességével) kapcsolatosan (okmányvédelmi elemek hiányoznak, vagy manipuláltnak tűnnek);
  • a személyazonosító okmányon található aláírás feltűnően eltér az ügyfél Szolgáltató előtt adott aláírásától.


A tényleges tulajdonos, illetve a tényleges irányítást gyakorló személy kilétével kapcsolatban kétség különösen a következő esetekben kell, hogy felmerüljön a Szolgáltató ügyfél-átvilágítást végző képviselőjében:

  • az ügyfél-társaságban olyan külföldi bejegyzésű szervezet tag van, amelynek a -

nyilatkozatban szereplő - természetes személy tulajdonosai a Szolgáltató számára nem ellenőrizhetőek a bemutatott okirat, nyilvános adatbázis, vagy a Szolgáltató számára hozzáférhető más hiteles adatbázis alapján;

  • a vezető tisztségviselő egyben tag is az ügyfél társaságban, ugyanakkor a szerződéskötéskor önállóan nem képes nyilatkozni, a vele együtt érkező másik személy nyilatkozik a társaság nevében a Szolgáltatónál, akinek személye a társasághoz a céges okmányok alapján nem köthető, vagy telefonon kapja meg a szükséges információkat a válaszadáshoz;
  • a vezető tisztségviselő egyben tag is az ügyfél társaságban, de megjelenése, képességei alapján nem feltételezhető, hogy a társaság tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátására, felügyeletére alkalmas lenne;
  • az ügyfél szervezet Szolgáltató előtti képviseletét olyan személy látja el, akiről a rendelkezésre álló információk, meghatalmazások alapján feltételezhető, hogy a tényleges irányítást e személy látja el, mert a társaság vezető tisztségviselője elérhetetlen a Szolgáltató számára;
  • természetes személy ügyfél esetében bármely körülmény, amely arra utal, hogy az ingatlan tulajdonjogát színlelt szerződés alapján kívánja megszerezni. (stróman)

Ha az átvilágítás során az ügyfél-azonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével, illetve a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatos kétség megnyugtatóan nem szűnik meg, akkor az ügyféllel üzleti kapcsolat nem létesíthető, illetve az üzleti kapcsolatot meg kell szűntetni, ha a kétség az üzleti kapcsolat fennállása során az ügyfél szervezetben bekövetkezett változás során merült fel.

A Szolgáltató a Szabályzat IV. fejezetében meghatározott bejelentést tesz a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére az ügyfél által kezdeményezett, de kétség miatt létre nem jött üzleti kapcsolat miatt, továbbá, ha az ügyfél közreműködésének hiánya, vagy félrevezető tevékenysége miatt az ügyfél-átvilágítási intézkedéseket nem tudja végrehajtani.

· Egyszerűsített, fokozott és speciális ügyfél-átvilágítás

A Szolgáltató a Szabályzatban rögzítet feltételeknek megfelelő alacsony kockázatú esetekben az alábbi ügyfél-átvilágítási intézkedéseket végzi:

Az alacsony kockázati kategória alkalmazását a Szabályzatban meghatározott ténylegesen fennálló feltétellel kell igazolni.


Egyszerűsített ügyfél-átvilágítást a Szolgáltató az ügyfél személyes megjelenése hiányában

  • a felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján,
  • vagy az ügyfél által postaiúton küldött okiratmásolatok és nyilatkozatok alapján,
  • az ügyfél által az ügyfél azonosított elektronikus levelezési címéről (e-mail) biztonságosan küldött vagy a Szolgáltató által az ügyféllel való kapcsolattartás érdekében üzemeltetett elektronikus felületre feltöltött okiratmásolatok és nyilatkozatok alapján, vagy
  • az okiratmásolatokat és nyilatkozatokat magába foglaló jognyilatkozatokat is tartalmazó, az azokban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas, az ügyfél által a Szolgáltató részére hozzáférhetővé tett elektronikus dokumentumok alapján is elvégezheti. (a Szolgáltató saját honlapján az ügyfél-átvilágításhoz biztosított felület)

A Szolgáltató az egyszerűsített ügyfél-átvilágítás során köteles rögzíteni az ügyfél alacsony kockázati szintjét, illetve a besorolás indokát, az üzleti kapcsolatra vonatkozó további adatokat azonban nem. Az adatok rögzítése helyettesíthető a személyazonosság (jogi és természetes személy esetében is) igazolása érdekében bemutatott okirat, vagyközhiteles nyilvántartásból adatlekérés eredményének - jól olvasható adattartalommal - történő másolatával.

A Szolgáltatónak egyszerűsített ügyfél-átvilágítás során azonosított ügyfele vonatkozásában is végeznie kell a monitoring tevékenységet.

A Szolgáltató haladéktalanul elvégzi a magasabb kockázati szintnek megfelelő ügyfél-átvilágítást, ha az ügyfél vonatkozásában eltérő kockázati szintre vonatkozó adat került beszerzésre a tényleges tulajdonosi nyilatkozat, a kiemelt közszereplői nyilatkozat, vagy a monitoring tevékenység során.

Fokozott ügyfél-átvilágítást a Szolgáltató akkor alkalmaz, ha az ügyfél magas kockázatú:

A felsorolt, fokozott ügyfél-átvilágítás végrehajtását igénylő esetekben a Szolgáltató az általános intézkedéseken felül előírhatja, hogy:

  • az üzleti kapcsolat létesítésére kizárólag a Szolgáltató a Szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyását követően kerül sor;
  • az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kísérését a Szabályzatában meghatározott megerősített eljárásban hajtja végre;
  • stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból származó tényleges tulajdonos(ok), illetve a kiemelt közszereplő, vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója, vagy kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy vonatkozásában a Szolgáltató köteles a pénzeszköz vagy vagyon forrására vonatkozó információkat rögzíteni;

fentieken túl:

  • beszerezheti az ügyfél és a tényleges tulajdonos pénzeszközei és vagyona forrására vonatkozó információkat;
  • a tényleges tulajdonos vonatkozásában elvégezheti személyesen, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján vagy hiteles másolat kiállítására jogosult hatóság közreműködésével a személyazonossági igazoló ellenőrzésre irányuló intézkedéseket;
  • a Pmt. 17. § (1) bekezdés szerinti távoli ügyfél-átvilágítás esetében kéri a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében megkövetelendő okiratok hiteles másolatát. Az okirat hiteles másolata abban az esetben fogadható el az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése teljesítéséhez, ha
  • azt közjegyző, vagy magyar külképviseleti hatóság a másolat hitelesítésének tanúsítására vonatkozó szabályai szerint hitelesítette, vagy
  • a másolatot az okirat kiállításának helye szerinti állam hiteles másolat készítésére feljogosított hatósága készítette, és - nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a magyar külképviseleti hatóság felülhitelesítette e hatóság másolaton szereplő aláírását és bélyegzőlenyomatát.

Speciális ügyfél-átvilágítás

Olyan összetett üzleti kapcsolatok létesítése során, ahol a szerződéses kapcsolatban egyszerre több, ügyfél-átvilágítással érintett ügyfél található, a Szolgáltató ügyfelenként elvégzi az ügyfél-átvilágítást, valamint a kockázati besorolásuk tekintetében figyelemmel van a kapcsolat együttes kockázati jellegére.

A legmagasabb kockázati kategóriába tartozó ügyfél besorolása határozza meg az üzleti kapcsolat kockázati szintjét.

Például: a saját tulajdonú ingatlan üzletszerű adásvétele tevékenységet folytató szolgáltató (a továbbiakban: Eladó) a tulajdonában lévő nagy értékű ingatlant két, élettársi közösségben lévő természetes személy vevő részére értékesíti úgy, hogy a vételárba beszámít a vevők külön tulajdonában lévő két kis értékű ingatlant is. A vevők közül az egyik magyar állampolgár, aki az Eladó távoli ismerőse, a másik vevő jemeni állampolgár.

Mivel a jemeni állampolgár vevő stratégiailag hiányos, kiemelt kockázatot jelentő harmadik ország állampolgára, ezért az üzleti kapcsolatot magas kockázatúnak kell besorolni és a vevők vonatkozásában fokozott ügyfél-átvilágítást kell elvégezni.

· Más szolgáltató által végzett ügyfél-átvilágítási intézkedések eredménye elfogadásának belső eljárási rendje

A Szolgáltató - saját felelősségére - jogosult elfogadni bármely más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítás során rögzített adatokat ügyfél-átvilágítás céljából, ha a másik szolgáltató:

  • Magyarország területén vagy az Európai Unió más tagállamában székhellyel, fiókteleppel, vagy telephellyel rendelkezik, vagy
  • nem felel meg az előző pontban leírtaknak, de a Pmt.-ben meghatározott ügyfél-átvilágítási és nyilvántartási követelményeket alkalmaz és van a Pmt.-ben meghatározottakhoz hasonló felügyeleti szerve, vagy székhelye, fióktelepe, telephelye olyan harmadik országban van, amely a Pmt.-ben meghatározottakkal egyenértékű követelményeket ír elő.

Az ügyfél-átvilágítás eredménye elfogadásának nem jelenti akadályát, ha a követelmények alapját képező okiratok és adatok köre nem egyezik meg a Pmt.-ben meghatározottakkal. Ugyanakkor a Pmt.-ben előírt, hiányzó adatokat az ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadó szolgáltató köteles pótolni.

Nem fogadható el az olyan országban végzett ügyfél-átvilágítás eredménye, amely stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országnak minősül. (Kivételt képez ez alól a Pmt. 62. §-ban meghatározott csoportszintű politika szerinti eljárás.)

Az ügyfél-átvilágítás során rögzített adatokat bármely szolgáltató csak az ügyfele kifejezett hozzájárulása eseténadhatja át más szolgáltató részére.

Az adatokat átadó és az adatokat elfogadó szolgáltató megállapodását követően az adatokat átadó szolgáltató az adatokat és a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében készített okirat másolatokat haladéktalanul átadja az adatokat elfogadó szolgáltató részére annak írásbeli kérése alapján.

Kiszervezett tevékenység esetében a szerződéses jogviszonyon alapuló kiszervezés és ügynöki tevékenységet végző az e fejezetben tárgyaltak szempontjából a Szolgáltató részének minősülnek.

· Ügyfél-átvilágítás során alkalmazandó eljárási, magatartási normák

A Szabályzat III. fejezetének B. pontjában szereplő ügyfél-átvilágítási intézkedéseket az üzleti kapcsolat létesítésekor, illetve folyamatosan az üzleti kapcsolat fennállása alatt kell elvégeznie a Szolgáltatónál az erre a feladatra kijelölt vezetőnek vagy foglalkoztatottnak.

Az ügyfél-adatok beszerzése már az üzleti kapcsolat létrejötte előtt a leendő ügyfél képviselőjével folytatott előzetes beszélgetés során kezdetét veszi. A Szolgáltató képviselője már ebben a kezdeti szakaszban megtudja az ügyfél szervezet és a képviselője nevét. Ezek az információk már elegendőek a meghiúsult (megkísérelt) üzleti kapcsolat során tapasztalt bejelentésre okot adó körülmény alkalmával tett bejelentés esetén az ügyfél azonosításához.

Az üzleti kapcsolat létesítésével egyidejűleg végrehajtott ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzése során a Szolgáltató képviselőjének törekednie kell arra, hogy a természetes személy ügyfélről, illetve az ügyfél szervezet vezetéséről, tulajdonosairól, tevékenységéről a lehető legtöbb információt beszerezze, amely alapján a kockázati kategóriába történő besorolást is el tudja végezni.

Az üzleti kapcsolat létesítésekor az ügyfél képviselőjét tájékoztatni kell, hogy a Pmt. vonatkozó rendelkezései alapján történik az adatok felvétele és az okmányok másolása. Továbbá írásban fel kell hívni a figyelmét a rögzített adatokban bekövetkezett változások esetén történő - 5 munkanapon belüli - tájékoztatási kötelezettségére.

A Szolgáltató számára hozzáférhető nyilvántartásokban, illetve nyilvános adatbázisokban az ügyfél-átvilágítás során rögzített adatokat ellenőrizni kell. Ha nincs a hozzáférhető adatbázisokban erre vonatkozó adat, akkor az ügyfél képviselőjét fel kell szólítani igazoló okirat bemutatására.

Az ügyfél-szervezet azonosított tényleges tulajdonosai vonatkozásában - a Szabályzat későbbi fejezetében részletezett - a pénzügyi, vagyoni korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos szűrést el kell végeznie a Szolgáltatónál erre kijelölt személynek.

Az üzleti kapcsolat fennállása során törekedni kell az ügyfél tényleges tevékenységének megismerésére, a szokatlan körülmények hátterének feltérképezésére. Az üzleti kapcsolat során folytatott monitoring tevékenység következtében az ügyfél kockázati kategóriába sorolása megváltozhat.

Az ügyfél-átvilágítás során tapasztalt bejelentésre okot adó körülmény felmerülése esetén az ügyfél-átvilágítást végző személy a kijelölt személy részére bejelentést tesz az erre a célra rendszeresített - Szabályzat 4. számú mellékletben szereplő - adatlap kitöltésével és átadásával.

· Az ügyfél-átvilágítás Szolgáltatónál alkalmazott belső eljárási rendje

Az ügyfél azonosításának, az ügyfél kockázati szintbe történő besorolásának, a személyazonosság igazoló ellenőrzésének, a tényleges tulajdonos azonosításának, az üzleti kapcsolat célját és tervezett jellegét feltáró tevékenységnek, illetve az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kísérésének, - ennek során az ügyfél kockázati szintje ellenőrzésének és a kockázati szint változása esetén megteendő intézkedéseknek - valamint az üzleti kapcsolatra vonatkozó adatok, okiratok naprakészen tartásának (a továbbiakban együtt: ügyfél-átvilágítás) a Szolgáltatónál alkalmazott belső eljárási rendje:

Ki(k) (beosztás szerint) végzi(k) az adatok felvételét és az okiratok ellenőrzését, másolását?

Ügyvezető

Az adatok rögzítése milyen módon történik?

Kézi rögzítés.

A rögzített adatok tárolása hol, milyen rendező elv szerint történik?

Szabályzat 1. és 2. számú melléklet szerinti adatlapok vezetése mappákban a szerződésekkel.

...............................................................................................................................

Amennyiben a Szolgáltató más módon rögzíti az ügyfél-átvilágítás adatait, úgy annak gyakorlati megvalósítását itt kell részletezni (rendszerezhető, sok évig megőrizhető, olyan nyilvántartási módot kell választani, amely az adatokban bekövetkezett változások követésére is alkalmas).

...............................................................................................................................

Amennyiben a Szolgáltató más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadja, úgy azonosítható módon az átadó szolgáltató adatait rögzíteni kell.

...............................................................................................................................

Amennyiben a Szolgáltató nem fogadja el más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítás eredményét, úgy ezt rögzíti e Szabályzatban.

..............................................................................................................................

Az üzleti kapcsolat folyamatos figyelemmel kíséréséért ki(k) a felelős(ök)?

Balikó Beáta Katalin

A pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtása érdekében a szűrő-monitoring rendszer üzemeltetéséért ki(k) a felelős(ök)? Balikó Beáta Katalin

Amennyiben a Szolgáltató az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzése során előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszközt alkalmaz, úgy e Szabályzat 6. számú mellékletben meghatározott feltételeknek megfelelő rendszer működtetésének belső eljárási rendjét itt kell részletezni.